Elvált nők klubja Izsak

Az Elvált nők klubja (eredeti cím: The First Wives Club) egész estés amerikai film, amelyet Hugh Wilson rendezett. A forgatókönyvet Robert Harling írta, a zenéjét.
Table of contents

Masszi Kiadó, Kétszeresen is ünnepi az idei év Marsall László számára: Kossuth-díjjal tüntették ki, és megjelent összegyûjtött verseinek impozáns kötete. A Kossuth-díjat a hivatalos és nemesen egyszerû indoklás szerint "emlékezetes verseivel" érdemelte ki, a kötetet olvasva viszont bárki meggyõzõdhet arról, hogy - bár versei kétségkívül "emlékezetesek" is, jelentsen ez bármit - Marsallnak ennél sokkal komolyabb érdemei vannak.

Elõször is egy olyan roppant hosszú és szövevényes poétikai utat bejárt költõrõl van szó, akit még hetvenévesen is kísérletezõ költõnek lehet tekinteni. Elsõ kötete csak igen késõn, ben, 37 éves korában jelenhetett meg, így az expresszív, indulatos és feszes szövegek egy szokványos elsõ kötetnél sokkal jobban összerakott, a kritika által is elismert könyvvé álltak össze.

Már akkor látszott, hogy Marsall több versnyelvet is magáénak tud, és a látványos, rendkívül bonyolult versszerkezetektõl sem riad vissza. Ez utóbbira remek példa A vasárnap útjai és útvesztõi címû vers, mely nyilakkal köt össze alternatív sorrendû szövegdarabkákat, a lineáris olvasás kérdését gyakorlatilag irrelevánssá téve. De hasonló törekvés érezhetõ a következõ kötetben található Tükör a tükörben címû szövegben is, mely három párhuzamosan futó monológot játszik kibogozhatatlanul egybe.

Az elsõ három kötet azonban - köztük a Szerelem alfapont, a szerelem toposzain és antitoposzain végigskálázó, számos látványos megoldással élõ - a keresés, az avantgárd hagyományból való kitörés lehetõségeit próbálgató könyv maradt. Mert ahogy a magyar avantgárd hagyományának hetvenes évekbeli folytatása - részben a kényszerûen esetleges világirodalmi tájékozottságnak köszönhetõen - nem hozott létre igazán komoly értékeket, Marsall ez irányú kísérletei is csak kevés maradandó szöveget eredményeztek, nem tudtak a kimerülõben lévõ lehetõségek helyébe újakat bevonni, vagy nem tudták azokat radikálisan újradefiniálni.

A nyolcvanas évek közepén született verseknél viszont már érezhetõ az a megnyugvás, lassulás, átgondoltság és nyelvi-poétikai teljesedés, mely a Marsall-költészetet egyszeriben izgalmasabbá, a kortárs költészeten belül párbeszédképesebbé tette. Klasszikus témák például álmok, családi kapcsolatok, bibliai-mitikus motívumok váltak költõi problémává, és ehhez igazodva a beszédmód is egységesebb, kiszámíthatóbb, mégis mélyebb és gazdagabb lett. A meghökkenteni, zavarba hozni igyekvõ szövegeket felváltották a finom distanciákkal dolgozó, érzelmekkel teli, zártabb formákba rendezõdõ mûvek.

Ez a korántsem ennyire magától értetõdõ változás azonban számos feszültséggel, e költészet alapkérdését érintõ kérdésfelvetéssel járt. A hetvenes évek neoavantgárd indíttatású kísérletei, köztük a kombinatorikus elven épülõ, mondhatni lettrista szövegek vagy a nyelvmágiát idézõ, ismétlésekkel és más rituális alakzatokkal élõ, néhol mantraszerûvé váló versek ugyanis nehezen állíthatók párhuzamba az elmúlt két évtized Marsall-költészetét meghatározó, egzisztenciális érintettségû, kérdéseiben és versbeszédében is klasszikus jegyeket felvonultató verssel.

A hidat azok a mûvek jelenthetik, melyek - mint például A magyar labdarúgó-válogatott egyik mesteredzõjének levele utódjához címû - egy klasszikus mûfaj, az episztola kereteit megtartva, de azt szerepjátékokkal, allúziókkal, fiktív vagy valós személyek és események bevonásával fûszerezve szólalnak meg. Marsall eredendõen ironikus és szarkasztikus attitûdje az efféle, sokszor konkrét társadalmi jelenségeket kijátszó versekben tud valóban sajátként felismerhetõ atmoszférát teremteni. De persze nem lehet Marsall költészetérõl nyelvhasználatának igazi újdonságát megkerülve szólni.

Ez az újdonság pedig az irodalmon kívüli mûvészeti és gondolkodási formák, elsõsorban a matematika metaforáinak használatában rejlik. Az elsõ kötetekben a matematika csak háttérként, rendteremtõ elvként van jelen, amikor is egyes versekben a formák, a szavak sõt néhol a hangok egymásutániságának logikáját nem egykönnyen felismerhetõ törvényszerûségek határozzák meg.

Ez leginkább csak játék, és az igazi áttörés az, amikor a matematika, annak is akadémikus változata, témaként jelenik meg. A két legjelentõsebb vers az as Pókhálófüggvényekben olvasható Appendix.

Három kvázi csoportnyelvi költemény és a kilenctételes, szabadversben írt rapszódia, a Meditációk a matematikához címû. A rideg terminusok és tankönyvízû axiómák a ráadásként, bár nagyon elõzékenyen odabiggyesztett jegyzetekkel ellátva már-már hozzáférhetetlen szövegeket eredményeznek. Csakhogy a matematika nem önmagáért van jelen e költészetben, Marsall nyilván nem számtani problémákat szeretne olvasójával megosztani, hiszen csupán allegóriákat épít: az abszolútum, a rend és a transzcendens allegóriáit.

A házasság és a nemi élet a Bibliában

A matematika itt egy semleges jelrendszer, mellyel a befoghatatlant, az embernél nagyobb titkokat lehet néven nevezni: a matematika törvényeivel való találkozás, a nyelvben rejlõ egyszeregy felszínre hozása egy voltaképpeni istenélményt közvetít. Lendületesen, eredeti módon és ami a legfurcsább: érzékenyen. És van még valami, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A kötet - páratlan módon - a zsengéket, sõt Marsall hét-nyolc éves korában írt versecskéit is hozza, ha már, ugye, az életmû teljességének bemutatása a cél.

Ez néhol persze kifejezetten szórakoztató, annak ellenére, hogy - és jó ezt szem elõtt tartani - "Mi jó dolga van Attilának" féle sorokat sajnos itt nem olvashatunk. De a beválogatásnak a szórakoztatásnál komolyabb okai vannak. Jelzi ugyanis, hogy Marsall - alkalmasint kritikusaival ellentétben - folyamatos fejlõdésnek látja életmûvét, melyben az elsõ leírt szavaknak ugyanúgy megvan a helye, mint a hatvan évvel késõbb írtakénak.

Ez a költészet ugyanis, mint talán e rövid méltatásból is kitetszik, épp kísérletezõ kedvének köszönhetõen az interpretációs szempontok sokaságát képes kiszolgálni.

Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár by margofeszt - Issuu

Miért ne lehetne tehát ez a gesztus a nyitottság bizonyítéka? Csak magunkkal törõdünk, és megfeledkezünk a gyengékrõl és szegényekrõl. Megvetjük a politikusainkat, amiért nem csinálnak semmit, és azt hisszük, hogy ezzel már kellõképpen ki is mutatjuk a törõdésünket, közben meg a szükségesnél jóval nagyobb központi fûtéses házakban élünk Hogy legyünk jók? Kulisszái, szereplõi és szituációi egyszerre lehetnének az angol társasági regény paródiájának kellékei, a szappanoperák és a Julia-füzetek megtekert, groteszkbe fojtott világának aranyfedezetei és az úgynevezett családi filmek romantikáját abszurdba játszó szcenárió biztosítékai.

Díszleteibõl és figuráiból a fenti "kérdésre" adható válasz tónusa már az elsõ lapok után valószínûsíthetõ, ám hogy ennyire kiszámítható, arra nem gondolt volna az igyekvõ olvasó. Erjedõ házasság, öntelt, türelmetlen férj és csöndben lázongó feleség, elhanyagolt és elkényeztetett gyerekek, gyep, tejesember, újságok - Anglia.

Baán Izsák bencés szerzetes: Istennek fontos a mi szabadságunk

Hornby az asszony szemszögébõl írja történetét, tulajdonképpen szellemesen és lendületesen, olykor woodehouse-i humorral, máskor az olasz Brunella Gasperinit idézõ nõi malíciával írja, írogatja, vázlatolja a helyzetet, aztán egyszer csak belevág a közepibe. A hétköznapi családi eróziót hirtelen DJ JóHír megjelenése tartóztatja fel, aki karmatikus képességeinél fogva elõször a férjet vonja magnetikus dimenzióiba, majd a családba is befurakszik.

Hornby a csoda parafrazeálásának régóta bevált dramaturgiai fogását alkalmazza, a messzirõl jött ember, a múlt nélküli, talált valaki toposzát, hogy a mítosz logikájának megfelelõen felforgassa a közhelyszerû létezés koordinátáit. A hajóhinta azonban nem indul el. Minden látszólagos esemény ellenére semmi más nem esik meg, csak ami várható. A karitatív vénával megáldott fiatalember szembesíti a jólétében fuldokló középosztályt fuldoklásával és pazarló jólétével. Az elvileg mulatságos és a világot a megszokott rendjébõl, a gondolkodást biztonságos sztereotípiáiból kiforgató jelenléte, ötletei és formabontó viselkedése más irányt szabhatna a dolgoknak, ám az ötletek, húzások, meglepetések legalább annyira közhelyesek, mint a fenti sorokban e kritika nyelve.

És a vég természetesen nem az üdvözülés és nem is a kárhozat, hanem a minden-megy-tovább szintén nem ismeretlen fordulata.


  • videkilany hu Paradsasvar!
  • randivonal hu Nadudvar!
  • sexy csajok Budapest Vi. Keruelet!

Bizony-bizony, ilyen ez a világ, sugallja Hornby, egyszeri polgári vagyonkánk, bejáratott életszokásaink és a fészekalj kihûlt melegének mikroklímája nem tûr semmiféle lázadást. Krisztus maradjon a kereszten, a nappaliban, a szobánk falán. Kant pedig a könyvespolcon. Mindezt persze sokféleképpen lehet "mondani". Tehette volna Hornby is másképp, ha merész képzelettel, a mûfaji határok bátrabb megsértésével, vakmerõbb, a bizonytalanban jobban bízó, tehát szabadabb íróként ül neki könyvének.

De nem így tett. Ezért a Hogy legyünk jók? Kun Miklós új könyve nehéz olvasmány. Fizikailag is az, hiszen a többkilós, reprezentatív kiállítású - és árú - kötetet már csak méretei miatt is kizárólag asztalnál ülve böngészhetjük. De nehéz azért is, mert az olvasó könnyen elvesztheti a fonalat a nevek és adatok útvesztõjében. A szerzõ egy többrészesre tervezett Sztálin-életrajz elsõ darabjaként írta meg mûvét, amely címének megfelelõen részben a diktátor életének elõtti, sok szempontból titokzatos eseményeivel foglalkozik. Olyan alapvetõ életrajzi tény, mint a születés éve is hamis eszerint: Kun Miklós levéltári források alapján ra, a hivatalosnál egy évvel korábbra teszi.

Az Elhúzódó ifjúság címû, elsõ rész nagyjából követi a kronologikus rendet, és a születéstõl a bolsevik forradalomig követi Dzsugasvili-Koba-Sztálin útját. A könyv második része azonban már tematikus fejezetekben igyekszik bemutatni a Sztálint körülvevõ kapcsolati hálót A "Gazda" barátai és ellenségei címmel. Ez a rész jóval túlmegy en, és csaknem ig, a halál évéig jut el. A két részt eltérõ felépítése ellenére összeköti a magánélet nagy súlya, és a pszichologizálás.

Kun Miklós egyenesen egy Freud-idézetet választott mottóul: "Az elsõ három-négy év benyomásai a legfontosabbak. Majd következik nagy ellenségének, Trockijnak a mondata: "Sztálin pártunk legkiemelkedõbb középszere. A konklúzió a könyv ismeretében annyi lehet, hogy miközben politikustársainak többsége legalább családi körben képes volt maga körül a boldogság légkörét megteremteni, Sztálin mindvégig rideg maradt saját gyermekeivel és feleségével is.


  • !
  • !
  • videki lanyok Esztergom!
  • prostik Taksony!
  • !

A kép egyszerû, vagy inkább leegyszerûsítõ: a személyiségtorzulások viszszavezethetõk a zûrös családi viszonyokra: alkoholista apa, akinek "csavargógénjeit örökölte", erején felül dolgozó anya, a szeminárium drillje, társulva a problematikus nemzeti identitással. Annál is inkább, mert Kun Miklós könyvének elõszavában is kiemeli, hogy elsõsorban Sztálin elõtti életének azokkal az epizódjaival foglalkozik, amelyek elõrevetítik a késõbbi zsarnok életét.

Sok érdekes részletet tudhatunk meg Koba-Sztálinról, akinek kellemes tenorhangja volt, és ifjúkorában versei is megjelentek, aki több idegen nyelv tanulásával is sikertelenül próbálkozott, az ig lényegében állandó munkahely nélküli politikusról, akit a párt és ismerõsei tartottak el. A szerzõ igyekszik dokumentumokkal tisztázni néhány régóta közkeletû legendát: a "postarabló" Sztálinét a pénzszerzés e törvénytelen módja bevett szokásnak számított , az "OHRANA-ügynökrõl" - ez egyértelmûen nem bizonyítható, de a cári titkosszolgálat néhány évig "csalinak" használta a konspirációs szabályokat semmibe vevõ bolsevikot.

A könyv második része az oral history eszközeivel vizsgálja Sztálin néhány politikustársának és rokonának életútját, középpontban a régi bolsevik gárdához hasonlóan megtizedelt Allilujeva családdal. Kétségkívül értékes anyag ez, az interjúk többsége az utolsó pillanatban, között készült, a visszaemlékezõk többsége ma már nem él.